Nagy Tímea, vívó
1970-ben született. 1980-ban kezdett vívni a Vasasban, ma a Honvéd sportolója. Tavaly Sydneyben olimpiai bajnokságot nyert párbajtõr egyéniben. Kislánya Csenge két és fél éves. Férje sportújságíró.
Tímea meséli
10 éves voltam, amikor először mentem le a vívóterembe. A Vasast választottam, bár ebben nem a piros-kék színek iránti vonzalmam vezetett, sokkal inkább az, hogy egy nálam másfél évvel idősebb srácba voltam szerelmes, aki ott vívott. Itt, vagyis a vívóteremben ért életem első nagy megrázkódtatása is. Fél év után kettéosztották a csoportunkat: a jobbak maradhattak, a gyengébbekkel egy másik edző (későbbi nevelőedzőm) kezdett el foglalkozni. Akkor úgy éreztem, vége volna a világnak, ha engem a "másik " csoportba száműznének. Emlékszem, tél volt, odakint nagy hó, és én kimentem a vívócsarnok elé, és bedörzsöltem magam a fagyos hóval, hogy fittebbnek, fürgébbnek tűnjek a válogatásnál. Persze akkorra már rég eldőlt, hogy nem számítanak rám a tehetségesek között. Hogy miért? Elsősorban azért, mert - mi tagadás - kövér kislány voltam. Én viszont NAGYON AKARTAM vívni. Már nem azért a fiúért - õ jóval korábban abbahagyta -, hanem hogy igenis megmutassam: én is érek annyit, mint azok, ott a régi csoportomban. Ennek most éppen húsz éve. Most olimpiai bajnok vagyok, érzem, hogy az emberek szeretnek, szóval azt hiszem, megérte. (Ja, és üzenem mindazoknak, akik nincsenek kibékülve az alkatukkal: lefogytam.)
