„Tanulni, tanulni, tanulni…” talán már nem ismerős számodra ez az idézet, s a név sem, akitől származik (V.I. Lenin), ettől még azonban cseppet sem veszített az aktualitásából. De vajon mi is az a tanulás, hogyan „kell” művelni, hogy hatékony legyen? Mi történik, amikor tanulunk? S még sok kérdés, melyekre reméljük, megtalálod a választ itt.

“Tanulás” – nem sok olyan dolog van, ami a mai “tudásalapú társadalomban” nagyobb jelentőséggel bírna. Gyakran szóba kerül a tömegkommunikáció különböző csatornáin keresztül, de nagyon sok családban is rendszeresen visszatérő témaként szolgál. “Tanulj, hogy sokra vidd az életben!” – hangzik el sokszor, s talán nem minden alap nélkül.

Bár nem mindenki gondolja ezt így, hiszen Robert T. Kyosaki és Sharon L. Lechter “Gazdag papa, szegény papa” című művében olvashatsz arról hogy a mai (pénzközpontú) világban egyáltalán nem biztos, hogy az lesz hosszútávon a sikeresebb, aki sok-sok évet az iskolapadban tölt. Figyelmeztetnek arra, hogy bár a szülői tanácsok nem változtak, de a világ bizony nagyot fordult az elmúlt években-évtizedekben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsen szükség a tanulásra és az így szerzett tudásra, de tisztában kell lenni azzal is, hogy a magas szintű oktatás és a jó tanulmányi eredmények (önmagukban) ma már nem feltétlenül garantálják a sikert – s erről bizony sokszor elfeleledkezünk.

De nézzünk csak egy kicsit a fogalom mögé! Már a meghatározásnál könnyen elkeveredhetünk – néha a legegyszerűbb dolgokat a legbonyolultabb megmagyarázni. Mit is nevezünk tanulásnak? Nem kétséges, hogy e fogalom alatt sokkal több mindent takar, mint a pl. a lecke megtanulását, vagy az úszni-, focizni tanulást.

A tanulás egy folyamat, egy többlépcsős rendszer, mely megkülönböztethető a gondolkodástól vagy az emlékezéstől. Az a változás, amely a tanulás hatására a tudásban, és/vagy a viselkedésben bekövetkezik, tartós – s többnyire szoros összefüggésben áll az egyén szándékával (azaz a megtanultakat felhasználva döntesz és cselekszel a későbbiekben, így felhasználva a tudásodat és az emlékezetedet). Ez a fajta összefüggés a tanulást megkülönbözteti az éréstől, amely a biológiai fejlődés nyomán bekövetkezett változás következménye. Persze a kettő nagyon gyakran együttjár – ilyen pl. amikor a kisgyermek járni vagy beszélni tanul. A különböző (szak)irodalmi anyagokban a leggyakrabban a 'tanult' jelzőt, mint a 'veleszületett' vagy 'ösztönös' ellentéteként említik.

A tanulás – mint készség – megkülönbözteti az állatot és az embert a növényektől. Persze az utóbbiak is alkalmazkodnak környezetükhöz – pl. a kaktuszoknak azért vannak tüskéi (melyek tulajdonképpen elkorcsosult levelek), hogy minél kisebbre csökkentsék párologtató felületeiket, hiszen ez abban a környezetben, ahol élnek a biztos kipusztulásukat jelentené. Ez az alkalmazkodás azonban passzív, míg az állatokat megfigyelve akár te magad is láthatod, hogy az ő alkalmazkodásuk aktivitással, új tevékenységi formák kialakításával jár együtt. Az emberi alkalmazkodás pedig ennél is bonyolultabb, hiszen itt nemcsak a “biológiai program” szerinti tanulási képességről van szó, hanem eredeti, új programok kidolgozása is zajlik.

Kondicionálás

A tanulásnak többféle formája van, melyek közül a legelemibb fajta a reflex-szerű reagálás, mely a legegyszerűbb szervezetű élőlényeknél is megtalálható – s néhány fajtája az emberi viselkedésben is megfigyelhető. A reflextanulás alapja a kondicionálás. A klasszikus kondicionálás esetében bizonyos ingerekhez meghatározott válaszok kapcsolódnak és az adott inger egy idő után (azaz többszöri ismétlődés hatására) minden esetben ugyanazt a választ fogja kiváltani. Az inger ez esetben valamilyen létfontosságú feltételt jelez: például azt, hogy hamarosan táplálék várható. Ez a fajta tanulás már a legegyszerűbb élőlényeknél is előfordul, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a rugalmas alkalmazkodás alapja. Magasabb rendű élőlények esetében ez az egyszerű kapcsolat egy sok “szereplőből” álló hosszú láncolattá alakul. A kondicinálással Pavlov foglalkozott mélyrehatóan. Az ő kísérletei mutatták meg, hogy amennyiben a kutyáknak adott táplálékot csengőszó kísérte egy darabig, akkor – a kondicionálás hatására – rövid idő múlva már önmagában a csengőszó kiváltotta a kutyák nyálelválasztását. A mindennapok során ezt a hatást a kutyatartók vehetik észre: megfigyelhető, hogy amint veszi a kabátját a gazdi, a kutyus már izgatottan csaholva rohan az ajtó felé – pedig esetleg nem is sétáltatni indulna a gazda, hanem mondjuk éppen… a suliba J. A magyarázat pedig roppant egyszerű: a kutyában összekapcsolódott a “gazdi felveszi a kabátot” inger a “megyünk sétálni” ingerrel, mivel az előbbi rendszeresen és közvetlenül megelőzte/i az utóbbit – mely ráadásul örömszerző mivolta miatt jutalmazó hatással bír, így még erősebbé téve a kettő esemény közötti kapcsolatot. A klasszikus kondicionálásnál megkülönböztetjük a feltétlen és a feltételes ingert, valamint a feltétlen és a feltételes választ. Az említett kutyakísérletben a feltétlen inger a kaja, melyre az állat feltétlen válaszként nyáladzással reagál – a szájában és a gyomrában. A feltételes inger a kaja látványa, ill. a csengő hangja, míg az erre adott feltételes válasz maga a (látható) nyáladzás.

Érdekes (s mindennapi) tapasztalat, hogy a kialakult kapcsolat általában kiterjed jó néhány hasonló dologra is. Talán amikor kisebb voltál, te is tartottál a fogorvostól. Gyakran ez a félelem aztán “átterjed” minden fehérruhás emberre. Ezt a jelenséget nevezzük generalizációnak. Az egyre több és több tapasztalat hatására aztán ez a félelem elkezd szűkülni arra a helyzetre, amikor az illető kisgyerek belép a rendelőbe, azaz egyre inkább csak a ténylegesen jelentékeny ingerekre reagál. Ezt a “leszűkülési” folyamatot diszkriminációnak nevezzük.

Mi történik azonban akkor, hogyha pl. egy kutyát "idomítunk"? Ilyenkor valamilyen új viselkedésformát szeretnénk kedvenc négylábúnknak megtanítani, amire nem alkalmas módszer a klasszikus kondicionálás. Az idomításkor először arra kell rávennünk a blökit, hogy csinálja meg a mutatványt, s a végrehajtott cselekvést kell utólag megjutalmaznunk - dícsérettel, vagy étellel. Ha ezt a - talán hosszadalmasabbnak tűnő - módszert követjük, kutyánk kiválóan fog pacsit adni, vagy apportírozni. Vegyük észre, hogy a valódi élet viselkedéseinek többsége ilyen. Azért tanulunk meg egy választ, mert az befolyásolja környezetünket (operál rajta), azaz hat rá. Ez a fajta tanulás - melyet operáns kondicionálásnak nevezünk - ugyanúgy megvan az alacsonyabb rendű fajoknál, mint az embernél. Egy nagyon egyszerű példát nézve: ha magára hagyjuk a csecsemőt az ágyában, spontán gügyög, rugdalódzik. A kérdés az, mi lesz ennek a következménye? Ha a szülők erre mosollyal, odafigyeléssel reagálnak, a kispajtás nagy valószínűséggel ráerősít, és gyakrabban fog hasonlóan viselkedni - hiszen számára a szülői odafigyelés jutalomként hat. Összefoglalva tehát: ha úgy fogjuk fel, hogy a babának az a célja, hogy szülei figyelmét magára vonja, akkor az operáns kondicionálás annak megtanulását jelenti, hogy egy bizonyos viselkedés egy bizonyos cél eléréséhez vezet.

A korábban említett kondicionálással nem magyarázható minden elemében az emberi tanulás, ennél összetettebb folyamatról van szó. Az emberi tanulás azon alapul, hogy a magasabb rendű emlősök és az ember képes rá, hogy a valóságot megkettőzze és önmaga számára megjelenítse, reprezentálja. Az emberi gondolkodás és tanulás ezekkel a reprezentációkkal végez műveleteket. A valóság megkettőzésének legegyszerűbb módja, ha kép formájában jelentítjük meg: ezt a módszert alkalmazzuk például a térbeli tájékozódásban. A leképezésnek ezzel az egyszerű formájával minden bizonnyal az állatok egy része is rendelkezik. Tolman azt vizsgálta, hogy a számukra épített útvesztőben a kísérleti patkányok hogyan találják meg az utat. Szerinte a bonyolult útvesztőkben szaladgáló állatok nem jobbra és balra fordulások sorozatát tanulták meg, hanem egy kognitív térképet - azaz az útvesztő alaprajzának mentális leképezését. A vizsgálatok során az derült ki, hogy a patkány nem állított fel olyan stratégiát, mint az ember - például hogy mindig ugyanabban a sorrendben menjen végig a folyosókon. Ehelyett az állat véletlenszerűen látogatja a folyosókat, jelezve ezzel, hogy nem valamiféle merev válaszsort tanult meg. Akkor viszont vajon mit sajátíthatott el? Feltehetőleg kialakította az útvesztő belső reprezentációját, amely a folyosók közti térbeli kapcsolatokat tartalmazza, és az egyes próbákban "mentálisan kipipálja" azokat a folyosókat, amelyekben már járt.

Hasonlóképpen a komplex tanulás körébe tartozik a belátásos tanulás. Ez a jelenség átmenet a gondolkodás felé, hiszen tulajdonképpen arról van szó, hogy az állatnak - a klasszikus kísérletben majomnak - egy feladat megoldására kell rájönnie. Köhler majmának az volt a feladata, hogy a ketrecének rácsán kívül lévő banánt érje el (s persze ha eléri, megeheti). A majomnak volt egy rövid botja, s a ketrecen kívül volt még egy hosszabb bot is. Ezt úgy kaparinthatta meg, hogy a nála lévővel magához húzza. Persze nem ment azonnal, először a kisebb bottal kaparászott a gyümölcs irányába, majd amikor ez nem sikerült, gondolkozott, nézelődött. Egyszercsak azonban a kisebb bottal magához húzta a nagyobbat, majd azzal a banánt. Ennek a tanulásnak a jellegzetessége, hogy a megoldás hirtelen jelenik meg, nem pedig egy fokozatos próba-szerencse folyamat eredményeként. Másrészt miután a majom megoldott egy problémát, a későbbiekben ugyanezt már csak nagyon kevés irreleváns mozgással oldja meg. További jellemző, hogy a tanultakat könnyedén átviszik új szituációkra is az állatok.
A belátásos tanulás igen fontos szerepet játszik az emberi tanulásban, hiszen olyan ismeretek birtokába juttatja az egyént, amelyeket ő maga tárt fel. A belátásos tanulás egyik jellegzetes, és az emberi életben gyakran előforduló fajtája az, amikor meggyőznek bennünket és megváltoztatjuk a véleményünket.

Köhler eredményei azt mutatják, hogy a komplex tanulásnak gyakran két fázisa van. A kezdő fázisban problémamegoldás történik, mellyel levezetjük a megoldást, a második fázisban a megoldást az emlékezetben tároljuk, és előhívjuk, amikor hasonló problémával szembesülünk. A komplex tanulás tehát szorosan kötődik az emlékezéshez és a gondolkodáshoz.

Az elmélet után: tanulni és tanítva lenni

Minden gyerek életében nagy változást jelent az iskolába kerülés. Ekkor elsődlegesen ahhoz kell hozzászokni, hogy a legfőbb tevékenységgé a tanulás válik, s az egyéb tevékenységek (leginkább a játék) háttérbe szorulnak (sajnos néha túlságosan is). Az idősbődő gyerek az iskolában tölti napja egyre nagyobb részét, nagyrészt innen kerülnek ki barátai.  Az iskolai élmények sok esetben egy életre szólnak, pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatják a további életpályát. Ezért az elkövetkezőkben a tanulásról lesz szó: mit jelent tanulni? Milyen készségeket, képességeket igényel? Mi a szülők és az iskola szerepe a tanulásban? Milyen oktatási felfogásokat ismerünk? S ez csak néhány kérdés azok közül, melyeket megpróbálunk körüljárni.

Az alapoknál kezdve (hiszen nem árt az ismétlés): az iskola alsó tagozatában az alapképességek elsajátítása történik, vagyis a gyermekek megtanulnak olvasni, írni, számolni.

Ezeknek a képességeknek az elsajátítása elsődleges fontossággal bír, mert az emberi tudás és kultúra megismerése a XXI. században csak ezen képességeken keresztül valósulhat meg. Evolúciósan is bizonyítottnak tűnik fontosságuk, hiszen az agyban elkülöníthetőek az írás, olvasás és számolás központjai.

Az iskolai tanulás több szempontból is különbözik az óvodától: jelentős erőfeszítést kíván a gyermektől, mert az elsajátított ismereteket itt már számonkérik. A számonkérés az alapja az osztályozásnak, amellyel hagyományosan minősítik az iskolai teljesítményt. Az osztályozás központi kérdés a gyermekeknél, egészen a serdülőkorig az önértékelésben és egymás értékelésében is fontos szerepet tölt be. A tanulás eredményességében -főleg a kezdeti időszakban- lényeges tényező a tanár személye. A tanítási módszerein, az osztályban uralkodó légkör megteremtésén át a számonkérésig, értékeléséig fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyermekben kialakuljon a teljesítményigény, ezáltal motiválttá váljék a tanulásban. Az egész iskolai idő alatt fontos, hogy a gyerekek saját maguknak, erőfeszítéseiknek, képességeiknek tulajdonítsák az elért erdményeket. Ezért fontos, hogy a tanár értékelése áttekinthető, következetes, a gyermekek számára is érthető legyen. Néhány évtizede egy nagyon fontos eredményt hozó kísérletet folytatott le egy pszichológus, aminek eredménye méginkább rávilágított a tanári szereppel járó felelősségre (Pygmalion-hatás).

A tanulás sikerességében fontos szerepe van a családi elvárásoknak, a családi értékrendnek. Azok a szülok, akik maguk is megtapasztalták a tudás elonyeit, nagyobb mértékben várják el gyermekeiktol a jó iskolai teljesítményt. Ugyanakkor a szülők felelőssége az is, hogy ne saját meg nem valósult álmaik megvalósítását várják el gyermekeiktől, ezzel esetleg irreális követelményeket támasztva nekik. Megfigyelhető, hogy a többgenerációs ügyvéd-, orvos-, vagy esetleg tanár családokban (azaz, ahol már "a nagyapa is ügyvéd volt") általában a gyerekeket is már nagyon korán ezek felé a pályák felé terelgetik szüleik. Ez azonban néha problémát okozhat, mert előfordul, hogy a gyerek nem a saját képességei és vágyai szerint választ pályát, hanem szülei kívánságára. (korai zárás, identitásdíffúzió)

Emlékezet

A tanulás és "következménye", a memória, az agy egyik legsajátosabb tulajdonsága. Az információtárolás szoros összefüggésben van különböző élettani folyamatokkal, így a szinapszisok és agyi struktúrák kialakulásával és módosulásával. Az észlelés és az emlékezet együtt biztosítják a döntésekhez - és az embernél a gondolkodáshoz - szükséges információt. A patkánynak nincs sok tudásra szüksége, hogy az életben "boldoguljon", de nem is tud sokat tanulni, mert asszociációs kérge kicsi, s ezt a "raktárt" rövid idő alatt megtölti. A csimpánznak már hosszabb időre van szüksége, az embernek pedig kb. 20 év kell ahhoz, hogy mindent elsajátítson, amire egy teljes értékű felnőttnek szüksége van, s még azután is, egész életében képes a tanulásra. A legújabb eredmények alapján feltételezhető, hogy a tanulás során a szinapszisok mennyiségi és minőségi változásokon mennek keresztül. Új szinapszisok alakulnak ki, ezáltal új sejtegyüttesek, új hálózatok, új struktúrák jönnek létre, s ugyanakkor a szinapszisokban minőségi változások is lejátszódnak, megváltozik az ingerület-átvitelre szolgáló felszín, változások mennek végbe a szinaptikus résben található cukorfehérjékben.

Az emlékezet volt az egyik első azon pszichológiai jelenségek közül, amelyeket a tudomány történetében megfigyeltek. Az első emlékezet kutatások Ebbinghaus német pszichológus nevéhez fűzödnek, aki önmagán kísérletezve végezte vizsgálatait. Értelmetlen szótagokat memorizálva azt vizsgálta, mennyivel hamarabb sikerült megjegyeznie ezeket, amikor másodszorra is meg kellett tanulnia ugyanazokat a betűhalmazokat. Tapasztalatai szerint a felejtés az első időszakban gyors, később azonban nagy mértékben lelassul - ez azonban csak értelmetlen szótagok esetében igaz. Az értelmes szöveget már egyszeri hallás után is képesek vagyunk megjegyezni - többnyire…